A Fertő-tavat az UNESCO 1979-ben egyedi természeti értékei miatt bioszféra rezervátummá nyilvánította, hiszen Európa nemzetközi jelentőségű vadvize és a kontinens legnagyobb sósvizű tava. A tó környéke 8000 év óta különböző kultúrák találkozópontja, melyen az emberi tevékenység és a földrajzi környezet evolúciós szimbiózisának eredményeként egy egyedi kulturális tájegység alakult ki. A vidéknek a természeti értékek mellett figyelemre méltó a népi építészete, több jelentős 18-19. századi kastélya pedig jelentős kulturális látnivalót jelent. A tó háromnegyede Ausztriában fekszik, a régiót azonban mégis olyan természeti egységnek tekintjük, amelyre nincs nagy hatással a földrajzi megosztottság.
A tó viszonylag kicsiny területén belül rendkívüli módon változatos állat- és növényvilág létezik. A számos ritka, csakis itt élő növény és a kétszáznál is több fészkelő, vonuló madárfaj védelme érdekében a Nemzeti Park egyes részei csak engedéllyel és kísérővel látogathatók.

A klimatikus feltételek mellett a talaj és a víz magas sótartalma járul hozzá a mintegy 20 ezer éves Fertő-tó biológiai sokféleségéhez. A tó nagyon sekély, a vízmélység ugyan állandóan változik, de az átlag az 1 métert sem éri el és a legmélyebb részeken sem haladja meg a 180 cm-t. Emiatt nagyméretű a vízszintingadozás, sőt, már az is előfordult, hogy a tó kiszáradt (legutóbb 1865-1871 között). A Fertő-vidék sajátossága továbbá a sűrű náddal borított nagy felszín. A földművelés, állattartás mellett hosszú múltra tekint vissza a szőlő- és borkultúra ezen a tájon. A dombokra felkúszó szőlőültetvényekről zamatos vörösbor, a híres kékfrankos kerül a palackokba.